Második rész
Regionális és országos
Bevezetés
Az Európa Tanács közösségfejlesztéssel foglalkozó vitájában helyet kapott egy jelentés Önsegítés és városi közösségfejlesztés címmel (Abecasis, 1989). A jelentés számos európai ország tevékenységét elemezte, s elsősorban a közösségfejlesztés és a helyi hatóságok tevékenysége közötti kapcsolatokat vizsgálta. Rámutatott azokra a sokrétű kezdeményezésekre, amelyek a helyi hatóságok a szolgáltatások klienseivel való újfajta kapcsolatok kiépítése érdekében nyilvánulnak meg Európa-szerte, mint például a szolgáltatások decentralizálása, és a közügyekben való részvétel fokozása.
A helyi önkormányzatok változó szerepe
A jelentés rávilágít arra, hogy a helyi önkormányzatok működési stílusa és a szolgáltatások szervezésének módja Európa-szerte változóban van. Ennek jele, hogy a szolgáltatások klienseivel hatékony kapcsolatok kiépítésére törekszenek és igyekeznek megtalálni az általánosan előforduló problémákat. Általános problémamegoldó minták alakultak ki különösen a nagyvárosokban, ahol a közösségeknek technikai jellegű támogatásra volt szükségük, annak érdekében, hogy képesek legyenek a változó körülményekhez alkalmazkodni. A jelentés szerint a helyi fejlesztési szervezetek és közösségi munkások adhatnak leginkább ilyen jellegű támogatást. A továbbiakban példákat láthatunk arra, hogy a különböző tagállamok helyi önkormányzatainak közösségfejlesztési támogatása miképpen ösztönözte az olyan közösségek létrejöttét, amelyek a fontos problémák mentén szerveződnek, hatékonyan vesznek részt az őket érintő ügyek tárgyalásában és megoldásában. A helyi közösségeknek a tervezés és szolgáltatás folyamatába való bevonása igen haszosnak bizonyult az önkormányzatok számára, nem utolsó sorban a szükségletek alaposabb megismerése és a források jobb felmérése révén.
A képviseleti demokrácia sok észak-európai országban régi hagyományokra tekint vissza, ugyanakkor azonban a tágabb értelemben vett részvételi demokrácia és az aktív állampolgárság fogalma még meglehetősen újkeletű. Az az elképzelés viszont, hogy akár direkt, akár indirekt módon állami forrásból a nem-kormányzati szervezeteken keresztül támogassák az alkalmazottakat és elősegítsék felkészülésüket, még mindig kísérleti stádiumban van, ezért óvatosan kell kezelni a kérdést. Az anyagi támogatásokat rendszerint a rövid távú programok csatornáin keresztül lehet igénybe venni, amelyek lehetővé teszik az önkéntes szerveződések számára, hogy segítséget kapjanak a helyi, közösségfejlesztéssel foglakozó szervezetektől és közösségi munkásoktól. Az 1980-as évekig azonban kevés volt azoknak a regionális és országos szintű támogató szervezeteknek a száma, amelyek a helyi hatóságok és a nem-kormányzati szektor számára közösségfejlesztési stratégiát kívántak kidolgozni. Európában az úttörő szerepet Hollandia töltötte be, ahol az 1970-es években számos regionális fejlesztési szervezetet hoztak létre, elsősorban a közösségfejlesztés támogatásával. A legtöbb európai országban egyaránt hiányzik a szakirányú tanácsadás, az ilyen típusú intervencióban képzett szakember, valamint a stratégiákra és feljesztésre vonatkozó know-how. Ha a helyi hatóság napirendre akarta tűzni a feladatot, kénytelen volt szinte mindent az alapoknál kezdeni. Amikor pedig szakképzett közösségi munkásokra lett volna szükségük, sokszor arra kényszerültek, hogy a rokon területek szakembereit foglalkoztassák, akiknek rendszerint nem volt gyakorlatuk a lakosság aktivitásának és közügyekben való részvételének az ösztönzésében, a szervezeti fejlesztésben, a közösségi tervezésben.
Az 1970-es évek végén és az 1980-as években ez a szűk kínálat egyre erősebben ösztönözte az olyan regionális és országos központok létrejöttét, elsősorban Hollandiában, amelyek képesek sokoldalú támogatást nyújtani azoknak az alapítványoknak, munkaadóknak és szakembereknek, akik szeretnék alkalmazni a közösségfejlesztés módszereit. A változtatás igénye a közösségi és nem-kormányzati szféra legprogresszívebb munkaadóiban fogalmazódott meg, valamint azokban a közösségfejlesztéssel foglalkozó szakemberekben, akik nem akarták, hogy a közösségfejlesztés addig elért eredményei kárba vesszenek. Hollandia, Nagy-Britannia, Belgium, Írország és Spanyolország öt olyan ország, ahol tanúi lehetünk olyan szervezetek létrejöttének, amelyek a közösségfejlesztés előnyeit felismerték. Ezeket az országokat csak a példa kedvéért emeltük ki, és a rájuk vonatkozó adatokat közvetlenül az adott ország közösségfejlesztési központjaitól kaptuk. Franciaország, Németország, Portugália és Olaszország is magáénak mondhat hasonló kezdeményezéseket. Érdekes és fontos nemzetközi programot vezettek be Skandináviában is, ezzel a fejezet végén foglalkozunk.
Közösségfejlesztés Hollandiában
Hollandiában a közösségfejlesztés hosszú évek óta az intézményes állami támogatások között szerepel. Az 1970-es években az országban tevékenykedő több mint 3000 közösségi munkás segítségével sikerült erős pozícióra szert tennie. Hollandia igen fejlett és rendkívül kifinomult jóléti állam, a hosszú évek óta tartó konzervatív kormányzati politika és a közkiadások drasztikus megnyírbálása következtében a közösségfejlesztés mégis visszaesett. Becslések szerint 1990-ben mindössze 700 közösségi munkás tevékenykedett a közösségi és nem-kormányzati szektorban.
Több városban a költségvetést közvetlenül érintő csökkentések és a helyi hatóságok átszervezése miatt a közösségfejlesztési tevékenység szinte teljesen eltűnt. A közösségi munkásokat, akikre a hetvenes években és a nyolvanas évek elején úgy tekintettek, mint a hátrányos területek mentőangyalaira, felváltották a szociális munkások, valamint az olyan alkalmazottak, akik a fiatalok és az emigránsok csoportjaihoz hasonló közösségekkel pusztán rövid távú szerződéses kapcsolatban álltak.
A közügyekben való részvétel mélyen gyökerezik a holland politikai kultúrában. Éppen ezért furcsán hat az a kettősség, hogy miközben lefaragták a közkiadásokat, olyan törekvéseknek lehettünk tanúi, amelyek a tervezés decentralizálását és a közösségi részvétel növelését tűzték ki célul, elsősorban a helyi önkormányzati szférában. Jelenleg a közösségfejlesztés főként a helyi önkormányzatok támogatására számíthat. Olyan városok, mint Rotterdam, Hága, vagy Nijmegen a feladatok és tevékenység decentralizálása révén hosszú ideje képesek növelni közkiadásaikat, ugyanakkor szinten tartani a közösségfejlesztésre fordított támogatást. Hollandiában tehát ellentmondásos tendenciákat figyelhetünk meg a közösségfejlesztés hivatalos támogatásában. A direkt központi állami támogatást erősen visszaszorították, ugyanakkor a helyi hatóságok az ország több területén átvették a kormánytól ezt a szerepet és a közösségfejlesztést a decentralizációs folyamat és a közügyekben való részvétel központi elemévé tették.
Mint már említettük, a hollandok vállaltak úttörő szerepet az olyan regionális és országos támogatóhálózat kiépítésében, amely elsősorban a közösségfejlesztést hivatott segíteni. A közösségfejlesztésnek négy olyan regionális központja van, amely az intervenciós módszerek kifejlesztésével foglalkozik. Ezek a központi kormány támogatását élvezik és együttműködnek a helyi hatóságokkal, a nem-kormányzati szervezetekkel és a közösségi munkásokkal egyaránt. A legjelentősebb országos szervezet a NIMO (Nederlands Instituut voor de Maatschappelijke Opbouw), egy államilag létrehozott, de az államtól függetlenül működő társadalmi fejlődéssel foglalkozó kutatóközpont, amelynek tevékenységében különös hangsúlyt kap a közösségfejlesztés. Az intézet cselekvés-orientált vizsgálatokat folytat a társadalmi fejlődéssel és a társadalmi-gazdasági kérdésekkel kapcsolatos témakörökben, publikációkat ad ki, szemináriumokat indít, önálló könyvtárral és dokumentációs részleggel rendelkezik és aktívan részt vesz az Európai Közösség által támogatott programokban. Évenként jelentést készít a közösségfejlesztés alakulásáról Hollandiában. (Tanulmányunk megírása idején a NIMO egy másik egyesülettel olvad össze).
Hollandiában a közösségi munkások országos szervezete hosszú idő óta biztosítja a közösségi munkások szervezett tevékenységét.
Közösségfejlesztés Spanyolországban
Amíg a nyolcvanas években Észak-Nyugat Európában a szakemberek és politikusok már kritikus szemmel vizsgálhatták a jóléti államok strukturáját és addig elért eredményeit, Spanyolország még csak a jóléti állam átfogó intézményrendszerének kialakításán fáradozott.
Spanyolországban 1975-től beszélhetünk parlamenti demokráciáról. A jelenleg is kormányzó Szocialista Párt 1982-ben került hatalomra és vezetése alatt Spanyolországnak 1986-ban sikerült megszerezni az Európai Közösség tagságát. A demokratizálódás időszaka egybeesett a nemzetközi gazdasági recesszióval, amely alacsony gazdasági növekedést, igen magas munkanélküliséget és elszegényedést eredményezett. Csökkent a munkaerő iránti kereslet és ez maga után vonta a bevándorlás csökkenését is.
Spanyolországban szembetűnő az egyes régiók markáns
elkülönülése. Ennek eredményeképpen a különböző régiók a
közösségfejlesztés kérdésében is autonómiával rendelkeznek. Általában a helyi
és regionális hatóságok alakítják ki a közösségfejlesztési programokat. Az
állami támogatások tekintetében is jelentős területi egyenlőtlenségek alakultak
ki, így a jóléti állam intézményeinek a kiépüléséről egyelőre nem
beszélhetünk. Egyes északi régiókban, különösen Katalóniában a
közösségfejlesztés egyre jobban fejlődésnek indul, amit törvényekkel is
támogatnak. A városgazdálkodás, várostervezés és lakásfejlesztés területén az
elmúlt években fokozódó érdeklődést figyelhetünk meg a közösségfejlesztés
iránt. Jól példázza ezt Barcelona, ahol az Európai Szociális Alapítvány (ESF)
támogatásával hároméves lakóközösségi fejlesztési programot indítottak be,
amelynek centrális kérdése a közösségi szervezetek aktív részvétele a program
megvalósításában.
A közösségfejlesztés támogatása Spanyolországban a közösségi és
nem-kormányzati szférában egyaránt hézagos, pontos adatok egyelőre nem állnak
rendelkezésünkre a programok finanszírozásával és a közösségi munkások
számával kapcsolatban.
1985-ben alakult meg az INTRESS (Instutut de Treball Social i Serveis Socials), egy
non-profit és nem-kormányzati szervezet. Központja Barcelonában van.
Spanyolország-szerte tevékenységet fejt ki a szociális munka és ezen belül a
közösségfejlesztés támogatására. Kutatásokat szervez, támogatja a képzést és
publikációkat, és irányítja a közösségfejlesztési programok végrehajtását.
Közösségfejlesztés Nagy-Britanniában
Hollandiához hasonlóan a hatvanas évek végétől kezdve a közösségfejlesztés itt is a helyi hatóságok és nem-kormányzati szektor tevékenységének szerves részévé vált. A közösségfejlesztés törvényekkel való alátámasztása ugyanakkor nem történt meg. Az 1970-es évektől kezdődően a helyhatóságok egyre növekvő számban foglalkoztatnak közösségi munkásokat. A közösségfejlesztésben dolgozó szakemberek száma becslések szerint az 1980-as évek elején elérte az ötezret.
Az 1980-as években ellentmondásos tendenciákat figyelhetünk meg a közösségfejlesztés alakulásában. A konzervatív kormányzati politika, a közkiadások lefaragása, a legjelentősebb helyi hatósági hivatalok megszüntetése Londonban és a nagyvárosokban negatívan hatott a szakterületen dolgozó közösségi munkásokra és megnehezítette, hogy a nem-kormányzati szektor támogatást kapjon a helyi hatóságoktól. A közösségfejlesztésre rendelkezésre álló források nagy része a Városi Programhoz (Urban Programme) kötődik, amelyet 1968-ban hozott létre a központi kormányzat a depriváció visszaszorítására. A program rövidtávú költségvetéssel dolgozik, ehhez a forrásokat a helyi hatóságok és a kormány közösen biztosítja. A közösségfejlesztés alakulása mindig szoros összefüggésben állt az állampolgárok részvételével a tervezésben, újabban pedig a közszolgálati tevékenység irányításának decentralizálásával és az irányításban való részvétellel hozható összefüggésbe. A nyolcvanas években jelentős volt azoknak a közösségeknek a száma, amelyek energikusan és bátran felemelték a szavukat a fokozódó rasszizmus és megkülönböztetés ellen.
Skócia önálló szociálpolitikai törvénykezést folytat. A közösségfejlesztést a társadalmi jólét nélkülözhetetlen elemének tekintik, amivel külön törvénycikkely is foglalkozik. Ezt mutatja az is, hogy a Strathclyde Regionális Központ, Európa legnagyobb helyi hatósága, a közösségfejlesztést társadalmi és gazdasági regenerációs stratégiája központi jelentőségű elemeként határozta meg. A becslések szerint a közösségi munkások száma Skóciában megközelítette a kétezret.
1989-ben az egyik jelentősebb helyi hatósági szövetség, a Nagyvárosi Helyi Hatóságok Szövetsége (Association of Metropolitan Authorities, AMA) a többi helyi hatóság számára közzétette a támogatóhálózat segítségével végrehajtott közösségfejlesztésre vonatkozó elképzeléseit (AMA, 1989).
Az 1980-as években komoly vita bontakozott ki azzal kapcsolatban, hogy szükség van-e országos közösségfejlesztési központra. Bár ilyen központ mem jött létre, a Közösségfejlesztési Alapítvány (Community Development Foundation, CDF) 1990-től kezdődően ilyen feladatokat is ellát. Tevékenységét egy már működő intézmény keretein belül végzi, amely már országos demonstrációs és terjesztési rendszert épített ki. A vezetőséget a kormány nevezi ki, az alapítvány tevékenységét központi forrásokból finanszírozzák. A CDF a közösségek erősödését kívánja ösztönözni, támogatja, hogy az emberek hatékonyan tudják a sorsukat befolyásoló tényezőket alakítani, befolyásolja a politikai döntéseket, ösztönzi a legjobb megoldásokat, segíti a közösségi kezdeményezéseket. Regionális és országos központokkal egyaránt rendelkezik. A Hollandiában alkalmazott mintát fő vonulataiban átvették és nyolc regionális központot hoztak létre. Az alapítvány kutatási, képzési, konzultációs és fejlesztő munkát folytat, politikai elemzéseket végez és a Volunteer Centre UK-val összefogva Európa legnagyobb on-line adatbázisát építette ki. A CDF a legnagyobb országos közösségfejlesztést támogató szakmai szervezet Európában.
A közösségi munkások egy része 1968 óta különböző szervezetekbe tömörül; ezek a helyi, regionális és országos hatáskörű szervezetek pedig megalapították a Közösségfejlesztési Konferenciát (Standing Conference for Community Development, SCCD).
Közösségfejlesztés Belgiumban
Az 1970-es és 80-as években regionális és helyi önkormányzati reformok révén szövetségi állami strukturát hoztak létre, amely három szövetségi szintű kormányzat vezetése alatt kilenc tartományra oszlik. A gazdasági, szociálpolitikai és fejlesztési kérdésekben ez a három szövetségi kormányzat a kompetens. A közösségfejlesztés is az ő feladatkörükbe tartozik.
A helyzetet bonyolítja, hogy az 1978-as önkormányzati reform csökkentette a helyi hatóságok számát, amelyek pedig fontos központjai a közösségfejlesztési tevékenységnek. Mivel a törvényhozás kialakította a szociális jóléti központok félig autonóm és párhuzamos működési rendszerét, a helyi hatóságok csak ritkán kényszerülnek arra, hogy jóléti szolgáltatásokat nyújtsanak. Ezek a kvázi autonóm központok a nem-kormányzati szervezeteken keresztül gyakran nyújtanak támogatást a közösségfejlesztéshez. Ennek a bizonyos fokig komplex strukturának az lett a következménye, hogy a szövetségi és helyi hatóságok, valamint a szociális jóléti központok egyaránt képesek a közösségfejlesztést támogatni.
Az 1980-as évek fontos eseménye volt Flandriában két regionális közösségfejlesztési szervezet létrehozása. A föderális kormányzat nyújt támogatást ezeknek a központoknak, amelyek kulcsszerepet játszanak a regionális közösségfejlesztési stratégiák kifejlesztésében. Mindkét központ tanácsadó, képző és egyéb szolgáltatásokat nyújt a helyi közösségfejlesztési szervezeteknek, a helyi hatóságoknak és a nem-kormányzati szektornak. A központok közvetítő szerepet is betöltenek a helyi hatóságok és helyi közösségi szervezetek között.
A flamand kormány 1985-ben létrehozta a Flamand Közösségfejlesztési Intézetet (Flemish Institute for Community Development, VIBOSO). Az intézet független tevékenységet folytat, ugyanakkor a kormány részt vesz a vezetésben és az anyagi támogatás nagy részét is a flamand kormány nyújtja. Az intézet főként kutatásokat végez és képzéssel, szaktanácsadással segíti a szövetségi kormány, helyi hatóságok, regionális központok és nem-kormányzati szervezetek munkáját. Belgiumban a közösségfejlesztés több szakaszon ment keresztül, a hetvenes években kimondottan innovatív és radikális fejlődésnek lehettünk tanúi, jelenleg pedig egyre jobban intézményesül a folyamat. Flandriában igen jelentős a szövetségi szintű támogatás és ez lehetővé teszi, hogy a szociális és gazdaságpolitika szintjén is teret nyerjenek a közösségfejlesztési elképzelések. A költségvetés lefaragása ugyanakkor kedvezőtlenül befolyásolta a helyi közösségfejlesztési tevékenységre fordítható állami kiadások nagyságát. A VIBOSO kezdeményezések, valamint a regionális programok igen fontosak és a közigazgatásban jól megbecsült intézményes pozíciót vívtak ki maguknak.
Közösségfejlesztés Írországban
Éles ellentétben a brit, holland és belga gyakorlattal, az ír kormányzati szervek sem helyi, sem központi szinten nem vállalnak jelentős szerepet a közösségfejlesztés ösztönzésében és anyagi támogatásában. Jelentéktelen számú közösségi munkás van csak állami alkalmazásban, és maguk a helyi önkormányzatok sem túlságosan erősek Írországban. A közösségfejlesztésnek azonban itt is vannak hagyományai. Régi tradícióra nyúlik vissza az egyházak és nem-kormányzati szervezetek közösségfejlesztést támogató tevékenysége. Spanyolországhoz hasonlóan az Európai Közösség programjai, különösen a Szegénység Program (Poverty Programme) erősen ösztönözték a városi és vidéki közösségfejlesztési programok megszületését - a helyi közösségekben intenzív gazdasági fejlesztőmunka indult meg, és jelentős számú közösségi szövetkezet jött létre.
Régi időre nyúlik vissza a brit és ír közösségfejlesztési együttműködés, így nem véletlen, hogy az írországi fejlesztést nagymértékben befolyásolta a brit gyakorlat. A közkiadások csökkentése, a növekvő munkanélküliség és szegénység, a politikai szembenállás (délen és északon egyaránt) itt is negatívan befolyásolták a közösségfejlesztés fejlődését.
1990-ben a kormány Szociális Jóléti Osztálya létrehozott egy országos közösségfejlesztési alapítványt, amely jelenleg húsz közösségfejlesztési központot támogat. A támogatás három évre szól és két-három munkaerő foglalkoztatását teszi lehetővé.
A két közösségfejlesztési szövetség létrejöttével párhuzamosan Írországban is előtérbe került a szakmai kompetencia kérdése. Mindeddig ugyan nem jött létre olyan országos vagy regionális szervezet, amely kizárólag közösségfejlesztéssel foglalkozik, a Központ a Szegénység Ellen (Combat Poverty Agency, CPA) fokozatosan magára vállalja ezt a szerepet. Mint a neve is utal rá, a CPA, amelyet parlamenti rendelettel hoztak létre 1986-ban, elsősorban a szegénység leküzdésével kapcsolatos kérdésekben végez tanácsadást a kormány és a helyi önkormányzatok számára. Emellett két további közösségfejlesztési feladatot is ellát:
- összegyűjti és közzéteszi az információkat; kutató, képző
és tanácsadó központként működik;
- a Szocális Jóléti Minisztériummal (Ministry for Social Welfare)
együttműködve részt vesz a szegénységgel kapcsolatos közösségfejlesztési
programok támogatásában, a tapasztalatok elemzésében.
Együttműködik az állami és nem-kormányzati szervezetekkel, a közösségi munkásokkal, kutatókkal és politikai döntéshozókkal. Kutatásokat végez, különféle publikációk segítségével összegyűjti és közzéteszi a közösségfejlesztésre vonatkozó tapasztalatokat, felügyeli az országos közösségfejlesztési alap felhasználását.
Az Északi Konzorcium
A közösségfejlesztés támogatására Skandiáviában is létrejött egy érdekes nemzetközi regionális központ. A Svédországban alapított CESAM (Centrum for Samhallsarbete och mobilisering) arra törekszik, hogy fokozatosan az öt északi ország - Svédország, Norvégia, Dánia, Izland és Finnország közösségfejlesztési központjává váljon (az utóbbi négy országban nem alakult ki saját országos központ). A központ egyben az öt ország közösségi munkás-hálózatának a titkárságaként is működik. A CESAM-ot elsősorban Svédország finanszírozza, de jelenleg olyan javaslat fekszik a parlament előtt, amely lehetővé tenné, hogy a többi északi állam kormánya is hozzájárulhasson a támogatáshoz. A szervezet fő tevékenysége a kutatás, képzés és konzultációs munka, fő partnerei pedig a helyi hatóságok és nem-kormányzati szervezetek. A CESAM előremutató példája Skandináviában az európai együttműködésnek.
Összefoglalás
Érdekes volt megfigyelni, hogy mindegyik általunk vizsgált intézmény részesül kormányzati támogatásban, annak ellenére, hogy non-profit szervezetek és többé-kevésbé függetlenül tevékenykednek az adott ország központi kormányától. Ez a függetlenség rendkívül fontos szempont. A különböző központok által nyújtott szolgáltatások általában igen hasonlóak, a konzultációtól és kutatástól kezdve a képzésen és konferenciák szervezésén keresztül a publikálásig, a tanácsadó és információs szolgálat ellátásáig tart.
Mind az öt általunk megvizsgált kezdeményezés az adott ország sajátos szükségleteiből és közösségi igényeiből fejlődött ki. Mindegyik eltér bizonyos szempontból a másiktól. Némelyik teljes mértékben a közösségfejlesztésre koncentrál, mint a VIBOSO, vagy a CDF, míg a NIMO, az INTRESS és a CPA szociális ellátással is foglalkozik.
Nemcsak az említett intézmények vesznek részt az adott ország közösségfejlesztésének támogatásában, de ezek a legjelentősebb országos hatáskörű szervezetek. A közösségi munkások és közösségi szervezetek egyéb hálózatokkal is rendelkeznek, elsősorban Észak-Európában.
Részben intézményesült, mégis független regionális és országos központok nagy választéka érintett a közösségfejlesztésben. Ezek az intézmények egymással is kapcsolatban állnak, regionális és nemzetközi szinten egyaránt. Az ilyesfajta kapcsolatrendszer kiépítése még meglehetősen gyerekcipőben jár, de hatalmas lehetőségek rejlenek az Európa országai és régiói közötti együttműködésben.